SensoLégzés™ trauma-informált légzésterápia

Vissza

Miért ijeszthet meg a saját erőd – és hogyan tarthatod vissza magad észrevétlenül?

Olvasnivaló

A megbeszélésen felmerül egy probléma, amelyre lenne egy használható ötleted. Ismered a helyzetet, átgondoltad a megoldást, már vennéd is a levegőt, hogy megszólalj. Aztán mégis vársz. Hátha valaki más is erre gondolt. Hátha van egy részlet, amit figyelmen kívül hagytál.

Mire végigérsz ezeken a kérdéseken, a beszélgetés továbbhalad. Később valaki előáll egy hasonló javaslattal, és te egyszerre érzel bosszúságot meg megkönnyebbülést. Jó lett volna elmondani. De legalább téged senki sem kérdezett róla.

Ebben a kettősségben érdemes elidőzni. Szeretnéd, hogy számítson, amit tudsz, közben a megszólalással járó figyelem feszültséget kelt benned. Ha elmondod az ötletedet, reagálhatnak rá. Kérdezhetnek, vitatkozhatnak, vagy rád bízhatják a megvalósítását. Amíg magadban tartod, mindez lehetőség marad. Megszólalva már részt veszel benne.

A saját erődtől való félelem néha ilyen hétköznapi helyzetekben mutatkozik meg. Az erő mint fogalom itt azt jelenti, hogy használod a tudásodat, képviseled a véleményedet, és hatással lehetsz arra, ami történik. Ezzel együtt vállalod azt is, hogy mások észrevesznek, és a válaszukra már kevesebb befolyásod van.

Pál Ditta vagyok, a SensoLégzés kidolgozója, trauma-informált légzésterápiás facilitátor. Ezt az írást azoknak szántam, akik a megbeszélésen inkább csendben maradnak, pedig lenne mit mondaniuk.

Felmérted, mit szeretnének hallani

Ha korábban a határozottságodra rendszeresen kritika érkezett, érthető, hogy óvatos lettél. Talán könnyebb volt úgy boldogulni, ha előbb felmérted, mit szeretnének hallani tőled. Ha a kezdeményezésből gyakran konfliktus lett, megtanulhattál kivárni. Ezekből a tapasztalatokból kialakulhatnak olyan szokások, amelyek később, más környezetben is befolyásolják, mennyire mersz előállni valamivel.

Közben a jelenlegi helyzetet is érdemes megvizsgálni. Valóban kíváncsiak a véleményedre? Lehet kérdezni, hibázni, vitatkozni? Vagy a megbeszélésen rendszeresen leértékelik azt, aki megszólal? A visszahúzódásod lehet egy régebbi tapasztalat folytatása, de lehet józan alkalmazkodás is ahhoz, ahogyan most bánnak veled. A kettő akár együtt is jelen lehet.

Amikor a felkészülés feltételei folyton változnak

Az önmagad visszafogása ráadásul gyakran nagyon észszerű mondatokkal jár. Még utánanézel. Elvégzel egy újabb képzést. Alaposabban kidolgozod az ötletet, mielőtt megmutatnád. Ezek mind hasznos lépések lehetnek. Akkor érdemes közelebbről megnézni őket, amikor a felkészülés feltételei folyton változnak, és egyre távolabb kerül az a nap, amikor végre elégnek érzed, amit tudsz.

Segíthet megkérdezni magadtól: pontosan mi hiányzik még? Ha meg tudod nevezni, van mivel dolgoznod. Ha viszont minden teljesített feltétel után találsz egy újat, talán már a szerepléssel járó bizonytalanságot próbálod csökkenteni. Szeretnél úgy megszólalni, hogy előre biztos lehess a fogadtatásban. Csakhogy erre a tökéletes felkészülés sem ad garanciát.

Néha a kedvező fogadtatásnak is van súlya. Ha komolyan veszik az ötletedet, feladatot kaphatsz. Ha világosan elmondod, mit szeretnél, változhatnak az elvárások körülötted. Ha határt húzol, valakinek hozzá kell alkalmazkodnia. Így már érthetőbb, hogy a vágyott változás mellett miért jelenhet meg félelem is. Több lehetőséget szeretnél, miközben az ezekkel járó következményeket még tanulod kezelni.

A megbeszélésen mindebből talán csak annyit észlelsz, hogy megfeszül a torkod, gyorsabban ver a szíved, és hirtelen kevésbé tűnik jónak az ötleted. A feszültség könnyen a javaslatodról szóló ítéletté válik: ha ennyire bizonytalan vagy, biztosan nincs eléggé átgondolva. Pedig érdemes külön megnézni a kettőt. Mennyire használható az ötlet, és milyen érzés számodra elmondani?

Ez a különbség adhat egy kis mozgásteret. Lehet, hogy a javaslatod még pontosításra szorul. Akkor pontosíthatod. Az is lehet, hogy elég világos ahhoz, hogy közösen gondolkodjatok róla, te viszont tartasz a figyelemtől. Ebben az esetben elkezdheted egyetlen mondattal: „Lenne egy ötletem, amit érdemes volna megnéznünk.” Egy egész megoldás bemutatása helyett most csak belépsz a beszélgetésbe.

Mit tehet ebben a légzés

A trauma-informált SensoLégzésben is helyet kaphat annak megfigyelése, milyen testi érzetek és érzések jelennek meg benned. A fokozatosan felépített, vezetett légzésfolyamat során figyelmet adhatsz annak, amit észlelsz, és utána szavakat is kereshetsz hozzá. Egy ilyen tapasztalat hozzátehet az önismeretedhez. Abból azonban, amit légzés közben átélsz, önmagában nem derül ki, miért fogod vissza magad, és egy megkönnyebbülés sem garantálja, hogy a következő megbeszélésen könnyű lesz megszólalnod.

A hétköznapi lépéseknek ezért külön jelentőségük van. Elmondasz egy véleményt. Vállalsz egy feladatot, amelyhez van tudásod és kapacitásod. Ha valamire még nincs, azt is kimondod. Így tapasztalhatod meg, hogy a határozottságodnak lehetnek keretei: kezdeményezhetsz úgy is, hogy közben figyelembe veszed, mit tudsz vállalni.

Talán a következő alkalommal megszólalsz, és valaki rögtön kérdez valamit, amire nincs kész válaszod. Érzed az ismerős feszültséget, de most annyit mondasz: ennek még utánanézel. Az ötleted közben ott marad az asztalon, és mások is hozzátesznek.

A saját erőd megtapasztalása lehet ennyire egyszerű is. Elmondtad, amit fontosnak tartottál, vállaltad a kérdéseket, és helyet hagytál annak, amit még nem tudsz. Végre részt vettél abban a beszélgetésben, amelyet korábban csak magadban folytattál.

Ha tovább olvasnál