Amikor alig érzel valamit – nyugalom vagy érzelmi tompaság?

Végre kevesebb a belső hullámzás

Ez könnyen összetéveszthető a nyugalommal, különösen akkor, ha korábban sok feszültség volt benned. Végre kevesebb a belső hullámzás. Kevésbé zaklatnak fel a dolgok, ritkábban sírsz, és egy-egy konfliktus után sem rágódsz annyit. Megkönnyebbülés lehet, hogy csendesebb lett minden. Közben viszont talán a lelkesedésedből és az örömödből is kevesebbet érsz el.

A nyugalomnak nincs kötelező érzete vagy intenzitása. Lehetsz csendesen elégedett, és egy fontos sikerre sem kell látványosan reagálnod. Érdemes inkább azt figyelni, hogy veszel részt ebben a csendben. Jólesik? Tudsz érdeklődni, választani, élvezni valamit? Vagy inkább távolinak tűnik minden, aminek korábban jelentősége volt számodra?

Az érzelmi tompaság élménye is különböző lehet. Tudod, hogy szeretsz valakit, mégis nehéz átérezni a közelségét. Felismered, hogy valami bántó volt, de a hozzá kapcsolódó érzés alig hozzáférhető. Máskor egyszerűen minden egyformának tűnik: a napok telnek, a feladatok fogynak, te pedig nehezen mondod meg, mi esett jól bennük.

Ennek többféle háttere lehet. Az érdeklődés és az öröm csökkenése depresszióban is megjelenhet, egyes gyógyszerek pedig érzelmi tompaságot okozhatnak. Traumatikus tapasztalatokhoz is társulhat az az érzés, hogy távol vagy önmagadtól vagy attól, ami körülötted történik. Egyetlen élményből azonban ezek egyikére sem lehet következtetni. Számít, mióta tart, milyen helyzetekben jelenik meg, és mi változott az életedben.

A „lekapcsolt az idegrendszered” mondat elsőre megkönnyebbülést adhat, mert magyarázatot kínál. Mégis túl sokféle tapasztalatot tesz egyetlen címke alá. Az érzelmi tompaság, a kimerültség, az örömképesség csökkenése és az önmagadtól való eltávolodás összefügghetnek, de különbségek is vannak közöttük. A megértéshez ezekre is szükség van.

A napodat el tudod mesélni

Ha régóta főként a feladatokra figyelsz, az is nehézzé válhat, hogy megmondd, hogyan érzed magad. Arra könnyen válaszolsz, mi van még hátra, kinek mire van szüksége, mit kell elintézni. Amikor valaki azt kérdezi, te hogy vagy, hirtelen elfogynak a szavaid. A napodat el tudod mesélni. Azt, hogy milyen volt neked benne lenni, már nehezebb.

Ilyenkor könnyű még egy elvárást tenni magadra: most már érezned kellene valamit. Különösen egy önismereti folyamatban, ahol mások mély élményekről beszélnek. Te hallgatod őket, és közben keresed magadban, hol maradt el nálad ugyanez. Az összehasonlításból hamar önmagadról szóló ítélet lesz: talán rosszul csinálod, vagy benned van valami akadály.

Pedig abból, hogy egy trauma-informált SensoLégzés alkalmon kevés érzést észlelsz, önmagában sok minden nem derül ki. Lehet, hogy fáradt vagy, szokatlan számodra a helyzet, vagy egyszerűen csendesebb az élményed. Azt sem tudhatjuk biztosan, hogy valamilyen védekező működés tart távol az érzéseidtől. Érdemes teret hagyni annak, amit ténylegesen tapasztalsz, ahelyett hogy előre eldöntenénk, minek kellene történnie.

Kezdheted egészen hétköznapi megfigyelésekkel. Jólesik-e, ahogy fekszel? Kellemes a szoba hőmérséklete? Van kedved folytatni, amit csinálsz, vagy inkább pihennél? Ezek apró kérdések, mégis segíthetnek abban, hogy észrevedd a különbségeket. A „minden mindegy” mellett talán kiderül, hogy valami egy kicsit kényelmesebb, érdekesebb vagy fárasztóbb.

Ebben a légzés is segíthet

A légzés megfigyelése is lehet egy ilyen kapaszkodó. Néhány perc kényelmes, egyenletes, erőltetés nélküli légzés segíthet a pillanatnyi stressz enyhítésében. Ez azonban más, mint az érzelmi tompaság okának megértése vagy kezelése. A mélyebb levegővételből sem következik automatikusan, hogy biztonságot érzel, vagy hozzáférhetővé válnak az érzelmeid.

A légzéssel végzett munkában számomra az a fontos, hogy a tapasztalatodnak legyen helye. Egy csendes alkalom után is meg lehet nézni, mit vettél észre, mi esett jól, és mi volt nehéz. A könnyekből, a megkönnyebbülésből vagy ezek elmaradásából nem lehet önmagukban megítélni a folyamat értékét. Az is számít, mi változik később a hétköznapjaidban.

Ha a tompaság tartós, egyre kevesebb dolog érdekel, vagy úgy érzed, eltávolodtál önmagadtól, érdemes orvossal vagy pszichológussal átbeszélni. Ha gyógyszerszedés mellett jelentkezett, azt a kezelőorvosoddal is fontos tisztázni. A segítség része lehet annak megértése is, hogy pontosan milyen állapotot nevezel most ürességnek.

Talán a jó hír öröme később érkezik meg. Akkor, amikor valaki megkérdezi, mit vársz az új munkától, és először jut eszedbe valami, ami tényleg érdekel benne. Talán még várat magára, és közben több figyelemre vagy támogatásra van szükséged.

Az érzéseidhez közelebb kerülni kezdődhet azzal is, hogy pontosabban mondod el, mi van most: fontos neked ez a siker, mégis nehéz örülnöd neki. Ebből már el lehet indulni. Az elvárt lelkesedés helyett végre arról beszélsz, amit átélsz.