SensoLégzés™ trauma-informált légzésterápia

Vissza

Amikor vágysz a közelségre, mégis távolságot tartasz

Olvasnivaló

Nehéz napod volt. Amikor találkoztok, a másik észreveszi, hogy valami bánt, és megkérdezi, szeretnél-e beszélni róla. Egy pillanatra jólesik a figyelme. Aztán már mondod is, hogy semmi különös, csak elfáradtál. Kérdezel inkább az ő napjáról, figyelmesen meghallgatod, és a beszélgetés végére rólad alig derült ki valami. Később, egyedül, mégis az jár benned: jó lenne, ha valaki igazán ismerne.

Ez a kettősség fájdalmas tud lenni. Szeretnéd, hogy közel legyen hozzád valaki, de amikor lehetőséged volna megmutatni, mi zajlik benned, gyorsan eltereled a figyelmet. Kívülről önállónak tűnhetsz. A másik talán azt gondolja, szívesebben rendezed egyedül a nehézségeidet. Te közben azt élheted át, hogy megint magadra maradtál valamivel, amit jó lett volna megosztani.

A közelséghez hozzátartozik, hogy időnként láthatóvá válik az is, amivel nehezen boldogulsz. Elmondod, hogy valami rosszul esett. Kérsz valamit, amire szükséged van. Megengeded, hogy a másik segítsen, miközben még te sem tudod pontosan, hogyan lehetne könnyebb. Ezek egészen hétköznapi dolgok, mégis sok bizonytalanságot hordozhatnak, ha korábban rossz tapasztalataid voltak velük.

Talán megnyíltál valakinek, aki később ellened fordította, amit elmondtál. Talán a nehéz érzéseidre rendre az volt a válasz, hogy túl érzékeny vagy, vagy másnak sokkal nagyobb baja van. Az is lehet, hogy amikor segítséget kértél, végül neked kellett megnyugtatnod a másikat. Ilyen tapasztalatok után érthető, ha óvatosabban bánsz azzal, mit mutatsz meg magadból.

Pál Ditta vagyok, a SensoLégzés kidolgozója, trauma-informált légzésterápiás facilitátor. Ezt az írást azoknak szántam, akik egy nehéz nap után is azt mondják, semmi különös.

Nehezebben talál el hozzád

A távolságtartás rövid távon kiszámíthatóbbá teheti a helyzetet. Amíg te hallgatsz, kevesebb lehetőség van arra, hogy félreértsenek vagy elutasítsanak. Ha inkább a másikra figyelsz, a beszélgetés ismerős mederben marad. Csakhogy közben ő kevesebbet tud arról, mire volna szükséged, és nehezebben talál el hozzád.

A kötődésről szóló elméletek egyik fontos kérdése éppen az, mit várunk másoktól, amikor támogatásra vagy közelségre van szükségünk. A korai tapasztalatok alakíthatják ezeket az elvárásokat, de későbbi élményeink és a jelenlegi kapcsolataink is számítanak. A távolságtartásból önmagában ezért nem lehet biztos kötődési címkét adni valakinek, és a gyerekkorból sem következik előre, hogyan fog alakulni minden felnőtt kapcsolata.

Érdemes azt is megnézni, kinek nehéz megnyílnod. Mindenkivel hasonló történik, vagy bizonyos emberek mellett különösen óvatos vagy? Hogyan fogadják, ha valamiben más a véleményed? Meghallgatnak, vagy rögtön kijavítanak?

Tiszteletben tartják, ha valamiről később beszélnél? A közelséghez két ember viselkedése tartozik. A bizalom alakulásában jelentősége van annak, hogyan bánik veled a másik.

Az egyedüllét iránti igényednek is lehet helye. Lehet, hogy egy nehéz nap után először csendre vágysz, és csak később tudod elmondani, mi történt. Ez más, mint amikor rendszeresen elzárod magad attól a támogatástól, amelyre közben szükséged volna. Inkább az a kérdés, hogy a távolság valóban jólesik-e, vagy megkönnyebbülsz tőle egy pillanatra, aztán újra magányosnak érzed magad.

Attól tartasz, hogy terhelnéd a másikat?

A nyitó helyzetben talán ott érdemes megállni, amikor kimondanád, hogy semmi különös. Miért ezt válaszolod? Most még nehéz beszélni róla? Attól tartasz, hogy terhelnéd a másikat? Vagy már előre elképzeled, hogyan bagatellizálná, amit átéltél? Ezek különböző helyzetek, és másféle válasz segíthet bennük.

Ha időre van szükséged, elmondhatod: bánt valami, de előbb szeretnéd magadban rendezni, és később beszélnél róla. Ha meghallgatásra vágysz, azt is megfogalmazhatod: most az segítene, ha végigmondhatnád, mielőtt tanácsot kapsz. Így a másiknak lesz esélye megérteni, mit szeretnél, neked pedig marad beleszólásod abba, mennyit és hogyan osztasz meg.

Eleinte már ez a néhány mondat is feszültséget kelthet. Talán megakad a hangod, zavarba jössz, vagy rögtön hozzátennéd, hogy azért nincs nagy baj. Érdemes észrevenni, mikor kezded kisebbíteni azt, amit éppen elmondtál. Fontos lehet számodra valami úgy is, hogy másnak kívülről apróságnak tűnik.

A trauma-informált SensoLégzés során is figyelmet kaphatnak ezek a testi érzetek és érzések. Ez hozzátehet ahhoz, hogy jobban felismerd az érzéseidet és a szükségleteidet. A bizalom és a közelség alakulásához azonban a másik emberrel szerzett tapasztalatok is hozzátartoznak.

Megmaradt nálad a döntés?

Amikor megosztasz valamit, érdemes figyelni a fogadtatásra. Meghallgatott? Érdeklődött? Megmaradt nálad a döntés, hogy mennyit mondasz el?

Ha igen, ez lehet egy olyan tapasztalat, amelyre később támaszkodhatsz. Ha bántóan reagált, annak is jelentősége van. A megnyílás értékét nem az dönti el, hogy mindenáron benne tudsz-e maradni egy beszélgetésben.

A változás néha abban látszik, hogy legközelebb a „semmi különös” után mégis hozzáteszel valamit. Elmondod, mi esett rosszul aznap. A másik meghallgat, te pedig észreveszed, hogy mennyivel könnyebb így hazamenni. Más alkalommal csak annyit mondasz, hogy most társaságra vágysz, beszélni még kevésbé tudsz.

Így fokozatosan többféle lehetőséged lesz a teljes elhallgatás helyett. Kérhetsz időt, figyelmet, segítséget, és közben eldöntheted, kinek mennyit mutatsz meg magadból. A közelségben is maradhat helyed.

Talán aznap sem mondasz el mindent. De valaki már tudja, mi bánt, és te megtapasztalod, milyen úgy együtt lenni, hogy a te napodnak is helye van a beszélgetésben.

Ha tovább olvasnál